Tv mozifilmek online
Honlap-menü
Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
A C-vitamin rákellenes hatásának eddig nem ismert mechanizmusa 

 C-vitamin,rák. InforMed Hírek 5   InforMed   

  Azt már régen tudják a kutatók, a C-vitamin segít a rák megelőzésében, ám újabban kiderült, nem olyan módon, mint azt korábban gondolták. Eddig az volt az általános nézet, hogy a C-vitamin, és a többi antioxidáns úgy veszi fel a harcot a rák ellen, hogy közömbösíti a szabad gyököket, meggátolva ezzel, hogy azok károsítsák a DNS-t.    -Egyes gyorsan növő daganatok annyi energiát használnak fel, hogy elfogyasztanak minden oxigént, ezért HIF-1-re van szükségük a túléléshez. A HIF-1 azonban csak a szabad gyökök környezetében működik. Az antioxidánsok tehát úgy védenek a rák ellen, hogy eltávolítják a szabad gyököket, és leállítják a HIF-1 működését, miközben a daganat képződését is gátolják. A kutatók bizonyosságképpen a fehérje génvariánsával is elvégezték a kísérlet próbáját. Aki törődik az egészségével, azért ne halmozzon fel nagy mennyiségű C-vitamint otthon, a kutatók ugyanis kijelentették, hogy vizsgálatuk még csak a korai fázisában tart. //Jelenleg alkalmazott napi adag 10.000mg azaz 10db 500mg-s tablettának felel meg, plussz intravénásan adott C vitamin hatása 3 hónap mulva érzékelhető 60% - os hatásfoku, megelőzve még a sebészi eljárások hatásosságát is (30%).//
A Johns Hopkins egyetem kutatói azonban rájöttek, hogy az antioxidánsok más szerepet játszanak a rákellenes küzdelemben. Nagy mennyiségű szabad gyököt termelő rákos daganattal beültetett egerek egy részének antioxidánsokat adtak, a másik csoportnak csak rákos sejteket ültettek be. Azt tapasztalták, hogy az antioxidánst nem kapó egereknél nem jelent meg szignifikáns DNS-károsodás.
? Amennyiben a rák oka nem a DNS-t ért sérülés, akkor bármit segítenek is az antioxidánsok, annak nincs köze a DNS-károsodáshoz ? mondja Ping Gai, a vizsgálat vezetője. Ebből a következtetésből kiindulva a kutatók arra gyanakodtak, hogy itt egy másféle mechanizmus működik, például a szabad gyököktől függő HIF-1 (hypoxia-induced factor) nevű fehérje játszik döntő szerepet. A kutatók azt tapasztalták, hogy a HIF-1 nagy mennyiségben van jelen a kezeletlen ráksejtekben, de a C-vitaminnal kezeltekből eltűnik. ? A HIF-1 segítségével az oxigénhiányban szenvedő sejt a cukrot energiává alakítja át anélkül, hogy oxigént használna fel, és elindítja a friss oxigénellátást biztosító új erek képződését is ? mondja Chi Dang, a kísérletben részt vevő másik kutató. 
 

Innovations Report

 

Elpusztítja a rákos sejteket a csili paprika

  2007. január 10.  

 Angol kutatók olyan anyagot mutattak ki a jalapeno fajtájú csiliben, amely sikerrel pusztítja el a rákos sejtek energiatermelő központját, ami a beteg sejtek gyors elhalásához vezet.  A nottinghami egyetemen végzett kutatás vezetői szerint a rák elleni harc "rendkívül jelentős" állomását jelenti a felfedezés, amelyről a Biochemical and Biophysical Research Communications című szaklapban számoltak be. 
 A kísérletben kimutatták, hogy a jalapenóból kivont capsaicin nevű vegyület képes elpusztítani a rákos sejtekben az energiatermelésért felelős mitokondriumot, amitől a beteg sejt gyorsan elpusztul.  
  

 - A capsaicin okozza a különböző csilifélékben és közeli rokonukban, a paprikákban a csípős érzést, és a jalapeno az erősen csípős fajták közé tartozik. A Wilbur Scoville nevű patikus által a csípés mérésére 1912-ben kifejlesztett módszer alapján az édesnemes paprika 0 Scoville erősségű, míg a skála másik végén a habanero csili áll 350 ezer Scoville-lal, míg a jalapeno a termesztésének körülményeitől függően 2500-10000 Scoville egységnyit csíp.  "Ez a vegyület úgyszólván leállítja a rákos sejt szívverését, és úgy gondoljuk, hogy ezzel gyakorlatilag megtaláltuk a rák Achilles-sarkát" - kommentálta a kutatás vezetője, Dr. Timothy Bates az új fejleményt a BBC tudósítójának. A capsaicin ráadásul az egészséges sejteket nem támadja meg, és a jalapeno gyakori fogyasztása a rákos betegségek megelőzésében is jó szolgálatot tesz a nottinghami kutatók szerint.  A brit rákkutató központ munkatársa, Josephine Querido ugyanakkor óvatosságra intett: "A kísérlet alapján korai lenne azt hinni, hogy egy nagy adag csilivel biztosan gyógyítható vagy akár megelőzhető lenne a rák. A kísérlet csak annyit bizonyított, hogy a kivonat képes elpusztítani rákos sejteket laboratóriumi körülmények között, de a módszer hatékonyságát és megbízhatóságát élő emberen még nem tesztelték."  Korábbi tanulmányok is írtak már a capsaicin rákellenes hatásáról, de mint kiderült, ennek érvényesüléséhez elég nagy mennyiség, heti nyolc habanero csilinek megfelelő mennyiség szükséges.  hvg.hu  

 
 Új fogyókúrás csodaszer a paprika?


capsaicinA paprika csipos ízét adó kapszaicin lehet a jövo fogyasztószere: nemcsak a szánkat, hanem a zsírszövetet is fokozottan égeti. Dél-koreai kutatók tanulmányát a Journal of Proteome Research közölte.
A többletsúly foleg zsírszövet formájában rakódik le testünkben. Ez azonban nem egységes anyag: testünkben van fehér és barna zsír. Az elhízás a fehér zsír fölhalmozódását jelenti. A barna zsír viszont hot termel: mozgás nélküli égetés melegíti az újszülötteket, vagy a téli álmot alvó állatokat.
A felnott ember testében igen kevés a barna zsír mennyisége. A fehér zsír viszont nemcsak tárolja az energiát, hanem szerepet játszik az anyagcsere-folyamatok szabályozásában is. Nagy jelentosége volna, ha lehetne befolyásolni a fehér zsír és a barna zsírszövet arányát.
Évekkel korábban voltak vizsgálatok, melyek állatkísérletek alapján azt jelezték, hogy a paprika égeto hatóanyaga, a kapszaicin fokozza a zsírsejtek energiafelhasználását. Ez arra utalt, hogy hatására a fehér zsírsejtek anyagcseréje, muködése a barna zsírsejtekére emlékeztet. Dzsong Von Jun koreai kutató és munkacsoportja ezt a kérdést vizsgálta kísérleti patkányokon. A fiatal állatokat három csoportra osztotta. Az elso csoportban lévok a szokásos patkánytápot ették. A második csoport tagjai sok zsírt tartalmazó tápot kaptak, valamint ivóvizükben kapszaicint. A harmadik kísérleti csoport a zsírbo étrendet fogyasztotta, de ivóvizükbe nem tettek kapszaicint.
Növekedésük során mindhárom csoportban a patkányok súlya nagyobb lett, de nem egyformán. A kapszaicin a sok zsírt tartalmazó étrend hizlaló hatását átlagosan nyolc százalékkal mérsékelte. A kísérleti állatok zsírszövetének elemzése arra utalt, hogy a kapszaicin átalakítja a sejtek összetételét és tulajdonságait. A változások hatására a fehér zsírsejtek mind jobban hasonlítanak a barna zsírsejtekre. A barna zsírsejtek aktiválásával a fehér zsírsejtekben lévo kalória úgy elégetheto, mintha csupán üzemanyag volna. A szervezet így ezt az energiát használja fel és nem csak a cukor égetésébol nyert energiával él.
Kínai kutatók azt is kimutatták, hogy a magas vérnyomású patkányok vérnyomása kapszaicin hatására csökken. Hangsúlyozzák, hogy Kína azon részén, ahol igen sok paprikát használnak, a magas vérnyomás lényegesen ritkább, mint ott, ahol kevesebb paprikát esznek.


                 Megvan a Hepatitis C hosszú távú gyógymódja     2007. 05. 22., 13:45.   

              Két ismert hatóanyag kombinálásával megtalálta a halálos Hepatitis C hosszú távú gyógymódját, mondta a Virginia Orvosegyetem kutatója. A kísérletében résztvevő személyek 99 százalékánál hatásos volt a módszer, a betegség korai szakaszában képes volt ellenőrzés alatt tartani a folyamatot.  A peginterferon hatóanyag önmagában, illetve ribavirinnel kombinálva hatásosan gyógyítja a Hepatitis C betegséget, mondta egy washingtoni orvoskonferencián Mitchell Shiffman, a Virginia Orvosegyetem (VCU) professzora. A kísérletben résztvevő Hepatitis C-vel fertőzött betegek 99 százalékát sikeresen kezelték a gyógyszer-kombinációval, még hét év elteltével sem mutatkozott vérükben a vírus, írja a Science Daily

  Gyógyulás   

  A kutatók szerint erre az időtartamra már valóban használható a gyógyulás kifejezés. "Mi, a VCU-nál fontosnak tartjuk ezt az eredményt, mert ritka lehetőség, hogy egy életveszéllyel járó vírusos betegség esetén azt mondhatjuk a betegnek, esélye van a gyógyulásra" - fogalmazott. A peginterefon és ribavirin hatóanyagok együttes alkalmazásának sikeressége korábban is ismert volt, a Magyarországon is kapható Rebetol (ribavirin hatóanyagú) kapszula betegtájékoztatója például így fogalmaz [3]: "A Rebetol (ribavirin) a vírusok több típusának szaporodását gátolja. Ha a Rebetolt és a peginterferon alfa-2b-t vagy interferon alfa-2b-t kombináljuk, a kezelés sokkal hatásosabb a hepatitisz C vírusfertőzéssel szemben." Az új, amerikai eredmény az évekig tartó hatékonyságot példázza.  99 százalék     

    A hosszú távú kutatásban 997 fertőzött beteget kezeltek vagy önmagában a Pegasys-szal (peginterefon hatóanyaggal), vagy a Pegasys és ribavirin kombinációjával. Az évente újravizsgált betegek közül 989 vírusmentes, a maradék 8 beteg maradt. Utóbbiak nem mutatnak életkori, sem nembeli hasonlóságot. A Hepatitis C-t gyakran tetováláskor, testékszer miatt kapták, és a fertőzöttek között gyakori az intravénás droghasználó is. Korábban a májátültetés volt az egyetlen hosszú távú megoldás.  

 

 Idegsejtek fiatalító kúrája a Parkinson-kór ellen 

 MTI Hírek 2007;4  

   

  Budapest/Berlin, 2007. június 12. (MTI) - Amerikai orvosok valószínűleg megtalálták az eszközét annak, hogy lassítsák a Parkinson-kór terjedését, sőt bizonyos esetben megakadályozzák a kialakulását.  A wissenschaft.de német tudományos portál számol be arról, hogy a kutatók az agy idegsejtjeit fiatalító kúrának vetik alá, hogy kevésbé támadja meg őket a stressz. Ezáltal meg lehet akadályozni azon sejtek elpusztulását, amelyek a mozgás irányításához szükséges dopamint termelik. Egyes esetekben a kúra teljes sikerhez vezet, legalábbis ezt tanúsítják az egereken végzett kísérletek. Az amerikai tudósok a fiatalító kúrához egy már bejegyzett gyógyszert, a magas vérnyomás elleni, isradipin nevű hatóanyagot tartalmazó orvosságot használtak.
James Surmeier, a chicagói Northwestern Egyetem kutatója szerint immár semmi nem gátolhatja, hogy az új eljárást a klinikákon is kipróbálják. Az agyban lévő idegsejtek, amelyek a dopamint termelik, és amelyeknek pusztulása Parkinson-kór esetében kiváltja a mozgási zavarokat, szünet nélkül rendszeres elektromos jeleket adnak le és ezzel az úgynevezett léptetősejtek közé tartoznak. A többi léptetősejt munkája során nátriumrészecskéket bocsát ki, amelyek a sejtmembránon át áramlanak. A dopamint termelő sejtek más módszert használnak. Surmeier és társai azt fedezték fel, hogy ezek a sejtek képződésük után, fiatalkorukban ugyancsak nátriummal indítanak, de idővel kalciumionokra váltanak, és az idősödő sejt főleg ezeket az ionokat használja az elektromos impulzusok előállítására.   A kutatók szerint éppen ez az a tényező, amely a sejteket sokkal védtelenebbeké teszi a mérgezőanyagokkal és a stresszel szemben. Ha a sejteket rá tudják venni, hogy kalcium helyett ismét nátriumionokat bocsássanak ki, akkor a stressz csökken, a sejtek pedig életben maradnak. Az israpidin nevű anyag éppen ezt teszi lehetővé, és a kutatók abban bíznak, hogy felfedezésük révén már korai stádiumban gyógyítható és visszafordítható lehet a betegség - írja a wissenschaft.de.

(MTI-Panoráma)  

 

Meglepetések az amerikai kardiológusok éves konferenciáján   

 kardiológia, stent, statinok  InforMed Hírek 5   InforMed  

 Vegyes hírek érkeztek az amerikai kardiológus konferenciáról. Kiderült, hogy az artériákat tágan tartó sztentek, valamint a ?jó koleszterin? szintet emelő kísérleti gyógyszerek távolról sem olyan hatékonyak, mint korábban remélték. Jobb hír, hogy a korábbi vizsgálatok eredményeinek ellenére a kis dózisú aszpirin egyes esetekben nőknél csökkentheti a szívbetegségek és a stroke kockázatát. -A legváratlanabbak talán a sztent-vizsgálat eredményei voltak. Nagy reményeket fűztek az erek nyitva tartására alkalmazott apró fémcsövekhez, melyeket 13 éve alkalmaznak a gyógyításban. Most azonban a New England Journal of Medicine-ben megjelent egy vizsgálat eredménye, mely ellentmond a korábbi feltételezéseknek. -A vizsgálat során a krónikus koszorúérbetegségben szenvedők egyik csoportja gyógyszerkoktélt is kapott és sztenttel is kezelték, míg a másik csoport csak gyógyszeres kezelésben részesült. Bár rövid távon a sztent hozott némi eredményt, a szívbetegség tünetei enyhültek, ám hosszú távon, öt évvel a kezelés után nem volt jelentős eltérés a két csoport között. Azok, akiknek sztentet ültettek be, nem éltek tovább, és a szívinfarktusok száma sem csökkent. -Mindez nem jelenti azt, hogy a sztentet már nem kellene alkalmazni, a gyógyszerekre nem jól reagáloknak továbbra is jó megoldást jelent. Annyi azonban bizonyos, hogy az orvosoknak másképpen kell hozzáállniuk a kérdéshez. A sztent beültetése igen népszerű eljárás, hatmillióan élnek vele világszerte, de meglehetősen drága, 25-30 ezer dollár körül van az ára. Enyhébb eseteknél elegendő a gyógyszer is, az igen súlyosaknál pedig inkább a bypass-műtét javasolt.

Másik hír, hogy a ?jó koleszterin? szintjét emelő sztatin gyógyszerek nem oldják meg az ateroszklerózis kérdését. Három kísérleti gyógyszerben reménykedtek az orvosok (torcetrapib, LY518674 és CSL-111), de sajnos, ezek sem jártak a kívánt eredménnyel. A szakemberek sem értik miért, de a HDL koleszterin megemelt szintje nem járt a meszes plakkok számának csökkenésével. Ráadásul mindhárom gyógyszernek veszélyes mellékhatásai is lehetnek. 
 

 -Nem mondhatók teljesen pozitívnak a konferencián bemutatott jó eredmények sem. A Harvard Egyetem kutatói arról számoltak be, hogy ha a nők öt éven át, vagy annál tovább naponta kis adagban aszpirint szednek, 38 százalékkal kevesebb a szívinfarktus vagy a stroke esetek száma, viszont azok között, akik nagy adagokban szedték az aszpirint, ellenkező hatást tapasztaltak: 43 százalékkal gyakoribb volt a stroke. Többen a vizsgálatok módszertanát is megkérdőjelezték. Annyi bizonyos, hogy gyógyszert, még az igen biztonságos és enyhe hatású aszpirint is csak a kezelőorvossal történt megbeszélés után szedjen bárki. -Nem okozott viszont meglepetést az a megállapítás, hogy a szívbetegek legjobb gyógyszere az egészséges életmód.   

 Newsweek   

 

Az újraélesztésnél felesleges a szájból-szájba lélegeztetés? 

   Még az újraélesztés technikájában járatlanok is tudják, hogy a szívmasszázs mellett szájból-szájba is szoktak lélegeztetni. Évek óta kétségbe vonják, valóban szükséges-e a lélegeztetés, sokan állítják, hogy a  legfontosabb mellkasra gyakorolt nyomással végzett szívmasszázs, mellyel szívmegállás után a létfontosságú szervek vérellátása biztosítható.
   Több mint négyezer szívmegállás esetét vizsgáltak meg, és megállapították, hogy a betegek között később ritkábban alakul ki agykárosodás, ha a mentésükre érkezők csak szívmasszázst alkalmaznak. A Lancet című orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerint a csak szívmasszázsban részesülők 22 százaléka élte túl jó idegrendszeri működéssel a szívleállást, míg a lélegeztettek között ez az arány csupán 10 százalék. A New England Journal of Medicine már 2000-ben közölt egy cikket,  melyben leírták, hogy a legtöbb szívmegállásnál az áldozat szervezetében van elég oxigén ahhoz, hogy a szervek néhány percig működjenek.           
  A szájból-szájba lélegeztetés csupán több oxigént biztosít, míg a szívmasszázzsal a sokkal fontosabb célt, a vérkeringés fenntartását kell megvalósítani.  
Szájba lélegeztetés csak vízből kimentett egyénnél kell alkalmazni, ha a tüdőből hasrafektetés, csípőemelés után kinyomták a vizet.

Újraélesztés
InforMed Hírek 5   InforMed

 

Új remények a szklerózis multiplex gyógyításában
MTI Hírek 2007;4

Budapest, 2007. november 24. (MTI) - Egyelőre nem tudni pontosan, mi okozza a szklerózis multiplex (SM) nevű idegrendszeri betegséget, de sokan remélik, hogy végre megfelelő kezelési módszert sikerül találni. Ilyen remény csillant fel egy új tudományos dolgozatban, ami a világ egyik leghagyományosabb folyóiratának, a Nature hasábjain jelent meg.

Lars Fugger dán professzor, aki a híres angol egyetemi városban, Oxfordban dolgozik, arról számolt be, hogy egy olyan gyógyszer, amit szívelégtelenség, magas vérnyomás kezelésére évtizedek óta alkalmaznak, állatkísérletben gátolta azt a kóros folyamatot, ami szkelerózis multiplexben az idegsejtek fokozatos károsodásához vezet.

A betegségre jellemző változó mozgászavarok hátterében működő, egyik kóros folyamat során túlságosan sok kalcium ion áramlik be az idegsejtekbe egy különleges ioncsatornán keresztül. A vizelethajtó hatású, Magyarországon is gyakran alkalmazott amilorid gátolja a kalcium beáramlását az idegsejtekbe, és olyan egerek esetében, amelyek az emberi szklerózis multiplexnek megfelelő idegrendszeri betegség tüneteit mutatják, határozott javulást hoz létre.

Nagy-Britanniában becslések szerint mintegy 85 000 ember szenved ebben a betegségben és az országban működő Multiple Sclerosis alapítvány idén félmillió angol fontot költ olyan tudományos tanulmány támogatására, mely a gyógyítás lehetőségeit kutatja.

Laura Bell, a szervezet egyik vezetője annak a véleményének adott hangot, hogy az oxfordi vizsgálat eredményei ígéretesek, és mind az orvosok, mind a betegek azt remélik, hogy rövidesen kedvező emberi tapasztalatok is megjelennek.

Fugger professzor úgy gondolja, hogy mivel az amilorid más betegségekben már régóta használatos és engedélyezett készítmény, rövidebb ideig tart az a folyamat, ami a szklerózis multiplex ilyen módszerrel történő kezelésének jóváhagyásához szükséges.

Az SM gyógyíthatatlan betegség, amely fiatal felnőtteknél vagy középkorúaknál gyakori, és világszerte kétmillióan szenvednek benne.

Lényege, hogy a központi idegrendszerben az idegsejteket védő hüvely megbetegszik, ami az idegsejtek működészavarát és károsodását okozza.

Rendkívül változatos tüneteket okoz, kezdetben valamelyik végtag gyengesége, a törzsön vagy az arcon fellépő érzészavar jelentkezik. Látászavar, így például csökkent látóképesség, homályos látás, szemfájdalom, szintén kialakulhat. Aztán vizelet- és székletürítési zavarok, a viselkedés és a beszéd megváltozása, mozgáskorlátozottság, mozgászavar, végül bénulás következhet be. 

 

 

 

Copyright MyCorp © 2024Ingyenes honlapszerkesztő - uCoz